Első albérletünket megtalálni talán a legnehezebb dolog, mivel még nagyon kezdők vagyunk és hiszékenyek. Nem vagyunk tisztában az albérletekkel járó apró problémákkal, melyek már, az első napokban megjelennek.  Azt sem tudjuk, hogy minden, amit a tulajdonos mond a lakásról, az nem igaz, sőt az is megtörténhet, hogy minden épp az ellenkezője lehet.

Az első lépés, amit teszünk, hogy veszünk egy újságot vagy az interneten végignézzük az albérletes portálok kínálatait a kiadó lakás-ok leírását és kiválasszuk azokat, amelyek a legmegfelelőbbnek tűnnek nekünk. Ezután kezdjük el keresni, megnézni a lakásokat, melyek első látásra mind nagyon szépek, mind otthonosnak tűnnek. Eddig még nincs probléma, de oda kell figyelni minden kis apró részletre, melyet kezdőként még nem tudunk behatárolni.

Nos, én is elkövettem hibákat első albérletem megkeresésekor, mivel az első lakásba teljesen beleszerettem, mert olyan régimódi és otthonos volt. Ami a legjobban vonzott benne, hogy nem egy tömbház x emeleti lakása volt, hanem egy csendes környék aranyos házikója. Nem volt nagy, hanem pont olyan, amilyenben el tudtam képzelni életem első lépésének megtételét: az önállóvá válást.

Kivettem a lakást, beköltöztem, berendezkedtem és boldogan éltem, amikor egy napon kezdtek megjelenni az első problémák. A fűtés feladta a szolgálatot, az ablakok nem szigeteltek rendesen, és ez a kettő együtt elég nagy problémát tudott okozni: hideg volt a lakásban. 

A meleg víz mondhatnám úgy is, hogy egyik napról a másikra elfogyott, ami megint csak gondot okozott, hiszen alapszükséglet a tisztálkodás és hideg vízben elég kellemetlen.

Mivel téli hónapok következtek és a hideg is egyre nagyobb lett, kellemetlen volt hidegben üldögélni esténként az alig működő televízió előtt.  Természetesen felvettem a kapcsolatot a tulajdonossal, aki azzal vigasztalt, hogy ez egy régi ház és néha előfordulnak hasonló problémák, de hogy ezek orvosolhatóak és meg is fogja tenni.  Egy hét után feladtam a várakozást, ismét felhívtam, hogy most már igazán orvosolhatnánk a problémákat és küldhetne valami szerelőt, mert ez az ő dolga és én mivel még nagyon fiatal voltam az effajta problémák megoldására, nem tudtam hol kellene kezdeni a megoldásokat.

Válaszul csak annyit kaptam, hogy megoldja, de belefeledkezett, mert rengeteg dolga volt. A szerelők rá pár napra meg is érkeztek, és próbálták helyrehozni a károkat, melyek hetek alatt csak sokasodtak, és egyre több dolog kezdett előbukkanni innen-onnan.

Megoldódott minden, meleg víz lett és fűtés, az ablakok is mintha jobban tartották volna a meleget, de nekem már nem tetszett annyira és ezért úgy döntöttem, mégis csaj jobb lenne egy tömbház lakás, és elindultam megkeresni következő otthonomat.

Tanultam az esetből, és az óta is próbálok odafigyelni a hasonló dolgok elkerülésére. Albérlet kereséskor első szempontnak mindig a fűtés és vízvezetékek ellenőrzése kerül.

A bejegyzés trackback címe:

http://alberleterzes.blog.hu/api/trackback/id/tr893404634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.