Elképesztő, hogy az emberek mennyire bizalmatlanok embertársaikkal szemben és megrendítő, hogy elvárásaikért cserébe szinte semmit nem hajlandóak nyújtani.

Az igénytelenség határát súrolja néhány albérlet, de a tulajdonos elvárásai hatalmasak tudnak lenni, még akkor is, ha csak egy koszos kis lyukat adna cserébe.

            Nem tudom találkoztatok-e ti is már hasonló esettel, de ez bizony kriminális, hogy mennyit kérnek és várnak egyesek, és milyen keveset hajlandók adnak cserébe. Én a legutóbbi kiadó lakás keresési akciómkor furcsa dolgokat véltem felfedezni, olyan lakásokkal találkoztam, ahol vagy a konyha nem volt olyan állapotban, hogy a következő reggelimet ott fogyaszthassam el, vagy fordítva, a szobákhoz képest a konyha volt túl „feldíszítve”.

Nem azt mondom, hogy álomlakást akartam, de véleményem szerint igénytelenség úgy kiadni egy lakást, hogy egyik részét felújítom, a másik pedig omlik rám. Legyen inkább középszerű, mint fényűző konyha, de lepukkant szobák.

            Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy ilyen lakás reklámozásáért mit meg nem képesek tenni a kedves tulajdonosok. Mert igazán mondhatnám kedvesnek is őket, ha nem tudnám, hogy minden szó mögött csak az áll, hogy mindenáron rám sózza az albérletét, de az árból se nagyon hagyjon ki.

            Az első, ami talán a legmegrendítőbb lehet, hogy miért érdeklődik a kedves tulajdonos arról, hogy mennyit keresek, hogy hol dolgozom, vagy dolgozom-e egyáltalán még mielőtt kimondanám, azt a bűvös szót, hogy érdekel a lakás. Netalán attól tart, hogy szórakozásból mozi helyet járok lakásokat nézni? És ha már tényleg ki akarja adni, akkor meg ne faggasson az anyagi állapotomról, illetve a munkahelyi viszonyomról, mert igazán idegesítő a bizalmatlansága és frusztráló az érdeklődése.

            Néhány tulajdonos mintha csak egy jó beszélgető partnert keresne, a délutáni teához storyzgat, időt nem ismerve történeteket mesél, pedig én csak egy tetőt szeretnék a fejem fölé pár hónapig, vagy pár évig, és igazán nem vagyok kíváncsi az ő első albérletének milyenségére, és arra sem, hogy mikor és kivel költözött először albérletbe, milyen volt, mennyiért és milyen nehéz volt akkor. Nem vagyok kíváncsi, mert most nem az van, és nem érdekel, mert talán nem is igaz, csak egy kis reklám az ő lepukkant lakásához, amit kérésre sem akar felújítani, de ö ragaszkodik a felülárazott lakásához, amiből sehogy nem engedne, inkább bukjon havi pár tíz ezret, de akkor sem.

            Felújítás senkinek nem erőssége, habár ráférne egy kis takarítás, és a falakat sem ártana újrafesteni, de kérésemre sem teszi meg, mert túl sokba kerülne az neki. Akkor meg mit vár? Ki veszi ki így és ennyiért?

            Képtelen dolgokkal lehet találkozni, hihetetlen történeteket lehet hallani.

Elvárásaik hatalmasak, de lakásukra igénytelenség jellemző, és arról ne is beszéljek, hogy a szobatiszta kisállatokat sehol nem látják szívesen, mert a szomszédok mit szólnak, és ez nagyon csendes ház, nem kell ide kutya vagy bármi.

Elég nehéz megtalálni a megfelelőt a megfelelő áron, de sok kutatás és türelem után, egyszer csak beléphetünk a következő otthonunkba.

Üdv:

Luca

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.