Kedves kis történetet osztok meg veletek, amely nem is olyan régen történt, de nagyon tanulságos. Tavaly tavasszal, én és még három  albérletet kereső lány, elindultunk körútra, hogy kiválasszunk egy mindegyikünknek megfelelő lakást. Minden jól ment, találkoztunk a tulajjal, aki kedves volt, megértő és segítőkész, és persze volt egy fantasztikusnak tűnő lakása. Nos, mi ki is vettük, mert milyen jó, hogy ilyen kedves, rendes tulajdonos nénit kaptunk, gondoltuk, nem lesz gond vele.

            Minden jól ment, egészen addig a pontig, amikor kezdett minden elromlani: eljött a vakációzás ideje, és mi hazamentünk, mert ezt ilyenkor így szokás. Semmi gond, mert egyetemistaként megszoktuk, hogy a tulaj néha ellenőriz minket, de képzeljétek csak, vakáció után a lakásunk nem épp úgy volt, mint hagytuk. A szekrényekben a ruhák feltúrva, az ágyban valaki aludt, és persze nem mi, mert mi nem voltunk ott. Érdekesebbnél érdekesebb dolgok bukkantak elő, innen-onnan, amikor rájöttünk, hogy a tulajdonos néni megengedte kislányának, hogy ott tartsa meg tizennyolcadik születésnapi buliját, azzal a feltétellel, hogy majd utána kitakarít. Hát takarítva volt, úgy ahogy, de tiszta volt a lakás, viszont abban nem voltunk biztosak, hogy mindenünk megvan, mert a jelek nem ezt mutatták.

         Reakciónk erre természetesen a mihamarabbi költözés volt, vagyis lett volna. Sajnos a szerződésünk egy évre szólt, és még csak pár hónap telt el azóta, hogy megkötöttük a tulajjal. Ő természetesen tagadta, hogy lett volna valaki a lakásban, amíg mi nem voltunk ott, csak a kedves szomszédok panaszkodtak a hangoskodás miatt, még jó hogy Ők legalább szóltak.

A szerződésünk kötött a lakáshoz, a tulaj mindent tagadott, a már nagy-kislány meg szintén. Sajnos nem volt mit tenni, ezért maradtunk.

És ne mondjam, hogy ez az egész még csak a kezdet volt: a kedves tulajdonos néni egyre gonoszabb kezdett lenni, és új szabályokat állított fel nekünk.

            Képzeljétek csak el, minden hó végén, lakbérfizetéskor rettegtünk, mert az volt a mániája, hogy mi nem annyian lakunk ott, amennyit ő tud. Ezt pedig abból következtette, hogy túl sok cipőnk van, mert lehetetlennek tartotta, hogy négy lánynak ennyi cipője legyen. Nos kedveseim, hát ezután jött a dolog rosszabb része, mert Ő mindenképp rajta akart kapni a csaláson, és hetente jött fel hozzánk és nézett körül a lakásban: ez abból állt, hogy váratlanul betoppant, benézett a lakás minden sarkába, ahol elbújhatott volna valaki és mindig megszámolta a cipőket az előszobában. Ha véletlenül valaki vásárolt egy újat, azt meg is jegyezte.

            Új törvényei közé tartozott az is, hogy fiúkat felhívni a lakásba szigorúan tilos. Ezzel csak annyi probléma volt, hogy mindegyikünknek volt barátja és az mivel jár? Természetes, hogy felhívod magadhoz, vagy nem? Mi természetesnek vettük és persze, hogy ellenőrzéskor fel is tűnt neki a férficipő. Vicces volt, mert nagyon kiakadt és hisztizett: mit képzelünk mi magunkról? Mi mindent képzeltünk, csak nem magunkról, hanem róla.

            Ezzel telt be a pohár kész, költözni kell. Titokban, de ismét lakáskeresésre adtuk a fejünk, és találtunk is elég hamar. Összepakoltunk és eljöttünk onnan, majd szóltunk neki, hogy jöjjön, mert beszélnünk kell. Jött is, és a beszélgetés címszó alatti találkozó veszekedésbe fordult, aminek a vége az lett, hogy Ő egy üres lakással maradt, mi meg egy új lakásban ébredtünk.

            A történet érdekes véget ért és meglepő fordulatot hozott a tulajdonos néni életében. Vitánk következménye az lett, hogy elköltözésünk után pár hónappal meghalt a tulajdonos néni férje. Hogy ez miért olyan érdekes? Elköltözésünkkor elkért tőlünk még egy plusz havi lakbért, mert nem szóltunk, hogy elmegyünk, de jelzem, ha bejelentjük nem enged eljönni. Vitánk utolsó mondata ennek eredményeként az lett, hogy „költse gyógyszerre az összes pénzt”.

Én nem hiszek az ilyen dolgokban, és még sosem történt hasonló velem, de most az egyszer bejött: tanulságként pedig elmondhatom, hogy a gonoszságért megfizet az ember.

Történetünk csúnya véget ért, de mindenikünk tanult belőle.

Üdvözlettel:

Kinga

A bejegyzés trackback címe:

https://alberleterzes.blog.hu/api/trackback/id/tr253265825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása